Bodzabotok (Papp Ildikó)
Kedves
Péter! Az elszántsága, ötletessége, türelme, játékossága példaértékű számomra.
Köszönöm,
hogy részt vehettünk csapataimmal ezen a nagyszerű versenyen. Remélem,
jövőre is találkozunk!
Siriusly Black (Galbicsek Noémi)
Még egyszer szeretnénk megköszönni, hogy részt vehettünk a
versenyen, mindannyian élveztük megoldani a feladatokat. Valamint szeretnénk
jelezni, hogy a levél és a csomag is szerencsésen megérkezett, nem keveredett
el a muglipostával! :) Nagyon tetszett a postázás megoldás, ilyet még soha nem
kaptunk, és így tényleg olyan volt egy kicsit, mintha Harry univerzumába
kerültünk volna.
Griffendél Trió (Pap Andrea)
Köszönjük az extra feladatot, köszönjük a verseny
lebonyolítását és az értékes ajándékokat is!
Another Clever Idea (Felföldi
Zsuzsa)
Köszönettel
megkaptuk a csomagokat. Megérkezett a könyvcsomag és a kitűző is :-) Hálás
köszönet értük, a lányok meg is őrzik emlékül a csomagolást és a borítékot is.
Köszönjük,
hogy ekkora kitartással és lelkesedéssel megvalósulhatott az idei verseny.
Nálunk már megy a készülődés a következő részre :-)
Zellei Nóra
Köszönöm ezt a versenyt, a járványos "verziója" is
emlékezetes élménnyé vált számomra, a következőn is biztos részt veszek!
GOLDEN TEAM (Hegedűs Adél)
A tegnapi napon megérkezett a csomag aminek nagyon örültem,
különösen meglepett, hogy az én csomagomra egy olyan bélyeg is került, ami a
dédimamámat ábrázolja. Szeretném megköszönni az ajándékot és ezt a szerencsés
véletlent is, nagyon feldobta a napomat!
Roxforti Fruskák (Krausz Veronika)
El sem tudom mondani,
mennyire sajnálom, hogy nem találkoztunk személyesen, és nem köszönhettem meg
szemtől szembe a kedvességét és a rengeteg munkáját, amit az idei Harry Potter
versenybe beletett!
Nagyon-nagyon hálásak
vagyunk és nem győzzük elégszer megköszönni!!!
TRIMÁGUSOK (Gál Edina)
Kedves
Péter, csak megerősíteni tudlak, hogy nekünk a világot jelentette, hogy ez a
verseny még megrendezésre került. Kellett úgy odaállnom SNI-s tanítványom
elé, hogy elhalasztják a szépíró versenyét, amire törött jobb kézzel gyakorolt
2 hétig, hogy belül sikítottam ...és nem ez volt az egyetlen. Emlékszem, mikor
elmeséltem a gyerkeknek, hogy nem megyünk Zsámbékra, a könnyeimmel küszködtem,
és a fiú tagunknak (hiperaktív, iskolát váltó, magában sem bízó) a világ
összeomlását jelentette. Aztán az online verzió tartotta mindannyiunkban a
lelket, főleg, hogy nekik nem lett volna máskor: 8. osztályosok. Részletesen
elemezve az eredményt, nagyon elégedettek vagyunk, hogy vidéki kis iskolaként
"lelkes" csapattagokkal másodszor menetelünk biztosan a a döntőig
nagynevű, nyolc osztályos gimnazistákkal versenyezve... az élmény
mindannyiunknak örök. Kedves Péter, példaértékű, amit a versenyben
végigcsinálsz, mert végre egy olyan verseny, ami nem iskolaszagú, de annyi
mindent - ami az életük során fontos lesz - tanulhatnak belőle a gyerekek, hogy
mi pedagógusok, akik az élménypedagógia mellett elköteleződtünk, csak hálával
tatozunk.
Utólag
bevallom, hogy 2020. február 29-én a Hebe Kft. (biztosan Ti is kapjátok az
országos levelezőversenyeiket) meghívásából az élménypedagógiáról tartottam egy
előadást a Készüljetek a jövőre országos konferenciasorozaton!. Benne volt ez a
verseny is!
Várjuk a
blog feltöltését, mi pedig régiónkban továbbra is népszerűsítjük a
versenyt!
Katona-Szabó Éva
Először
is szeretném megköszönni, hogy ismét ilyen fantasztikus dolognak lehettem
részese! Nagy izgalommal vártam, hogy megint részt vehessek a verseny
döntőjében, és nagyon örültem, hogy idén is bejutottam!
Amikor
veszélybe került a személyes jelenlét, és kiderült, hogy nem lehet megtartani a
zsámbéki versenyt, először csalódott voltam, aztán talán egy kicsit örültem is,
hiszen várandós kismamaként valószínűleg nem kockáztattam volna meg, hogy annyi
ember közé odamenjek...így aztán nagy várakozással és lelkesedéssel olvastam,
hogy ki fogsz találni valamilyen módot, hogy mégis megtarthassuk a döntőt! És valóban...nem
csalódtam!
Nagyon
köszönöm, hogy nem hagytál bizonytalanságban, hanem folyamatosan tájékoztattál
a fejleményekről, így napról napra láthattuk, hogyan alakul ki a döntő végleges
formája! A folyamatos kapcsolattatás éreztette velünk, hogy szíveden viseled
ezt a versenyt! Láthattuk, hogy ebben a zűrzavaros, kétségbeesett helyzetben,
ami eluralkodott a világban, te meg akarod védeni, ami érték, amiért az a sok
gyerek (és felnőtt) küzdött, és igen...lehet, hogy ennek a versenynek a jelentősége
eltörpül a sok gond mellett, ami jelenleg körülöttünk van, mégis megmutatta,
hogy érdemes figyelni az apróbb dolgokra is, hiszen ez lelkesíthet
minket...főleg ilyenkor!
Még egyszer
köszönöm az élményt, a precizitást, a sok bátorítást! Természetesen hatalmas
megtiszteltetés, hogy én nyerhettem meg a kupát, ígérem a lakásunk dísze lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése