A döntősök által kiválasztott ajándékokat úgy csomagoltam be, hogy mindegyik küldeményre sok-sok bélyeget tettem, mint ahogy azt a HP 4. kötetében is olvashatjuk:
"Legjobb lenne, ha Harry a szokásos módon juttatná el nekünk az Önök válaszát; a mugli postás még sosem járt nálunk - attól tartok, nem találná meg a házunkat. Örömmel várjuk, hogy viszontláthassuk Harryt! Őszinte tisztelettel Molly Weasley Ui.: Remélem, elegendő bélyeget ragasztottunk a levélre. Vernon bácsi leeresztette a piros papírt, és a másik kezével előhúzott valamit a mellényzsebéből. - Ezt nézd meg - sziszegte, azzal felmutatta a borítékot, amiben Mrs Weasley levele érkezett. Harry kis híján elnevette magát; a boríték úgy festett, mint egy túlzsúfolt bélyegalbum - csupán az a négyzetcentiméternyi hely maradt rajta fedetlenül, ahova Mrs Weasley bolhabetűkkel odakörmölte Dursleyék címét. - Úgy látom, elég bélyeget ragasztottak rá - állapította meg Harry olyan hangon, mintha nem találna semmi különöset Mrs Weasley eljárásában."
Íme néhány elkészült küldemény (a legnagyobb csomagra egyébként kereken 400 db bélyeget ragasztottam!):
Természetesen a versenyzők sem maradtak feladat nélkül: a bélyegek alapos megvizsgálása után kellett asszociálniuk Harry Potter világára. Eddig az alábbi megoldásokat kaptam:
Harry szarvas patrónusa
Roxfort expressz
Varázslósakk
Roxfort expressz
Harry szarvas patrónusa
Roxfort expressz
Hagrid (Sirius Black) motorja
Tapmancs
Kóbor Grimusz - Roxfort expressz
Pillangók (Ron: "Miért nem követhetünk pillangókat?")
Varázslópárbaj
Roxfort kastély
Roxfort kastély
Fülemüle ("Ahol a fülem üle.")
Gyógynövények (Bimba professzor)
Hagrid (Sirius Black) motorja
A Tűz Serlege
Pillangók (Ron: "Miért nem követhetünk pillangókat?")
Lily Potter
Csámpás és Mrs. Norris
Baglyok
Petúnia (néni)
Pillangók (Ron: "Miért nem követhetünk pillangókat?")
A vizsgán vörösfülű ékszerteknőssé kellett változtatniuk egy teáskannát.
A Tűz Serlege és Dumbledore kelyhe
Roxfort expressz
Griffendél címer
A Tűz Serlege
Harry szarvas patrónusa
3 testvér, a halál ereklyéi, 3 jóbarát: Harry, Ron és Hermione
Söröskorsó - vajsör - Roxmorts
Roxfort expressz
Hermione Granger
A Dumbledore-nak ajándékba szánt bor
Telefül
Hollóhát címer
Varázslósakk
Roxfort expressz
A Tűz Serlege
Varázslósakk
Roxfort expressz
Knút, sarló és galleon
Roxfort expressz
Harry szarvas patrónusa
Egyszarvú
Pillangók (Ron: "Miért nem követhetünk pillangókat?")
Baglyok + Hedvig
Liliomok (Lily Potter)
Hagrid (Sirius Black) motorja
Varázslópárbaj
A Durmstrang hajója
Paracelsus, bájitaltanár (Piton utóda?)
Varázslósakk
Hagrid (Sirius Black) motorja
Pillangók (Ron: "Miért nem követhetünk pillangókat?")
Roxfort expressz
A Durmstrang hajója
"Lumos"
Bagoly
Dumbledore támlásszéke
Roxfort expressz
Trevor
A Weasley-család órája
Hippokampusz - legendás lény
Pillangók (Ron: "Miért nem követhetünk pillangókat?")
Pillangók (Ron: "Miért nem követhetünk pillangókat?")
Gumikacsa - Mr. Weasley egyik kedvenc muglitárgya
Baglyok
Baglyok
Dumbledore serege
Dumbledore/Ron önoltója
Lily kezében ilyen virág nőtt, amikor először találkozott Pitonnal a filmben
Légiposta
Sirius Black motorja
Minisztériumi bejárat
Dumbledore serege
Dumbledore/Ron önoltója
Lily kezében ilyen virág nőtt, amikor először találkozott Pitonnal a filmben
Légiposta
Sirius Black motorja
Minisztériumi bejárat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése